Vezetőjük:Tom Rowle Denem ismertebb néven Voldemort.
Árvaházban nevelkedett, már kiskorában megmutatkoztak mágikus képességei. A többi árvaházi gyermek félt tőle. Néha lopott. A mugli nevelők nem jöttek rá, hogy mágus, ezért azt hitték, hogy valamilyen furcsa betegsége van. Ez eléggé zavarta, mert ő tudta, hogy nem beteg: csupán varázsló. A Roxfortban prefektus volt, természetesen a Mardekár házban. Kitűnő tanuló volt, sok tanár kedvence, csak Albus Dumbledore nem bízott meg benne.Voldemort a világ legnagyobb fekete mágusa, akinek legfőbb célja a halhatatlanság elérése. Tud párszaszóul beszélni, ami azt jelenti, hogy érti a kígyók nyelvét, és beszéli is. Ez az egyik bizonyíték arra, hogy Mardekár Malazár leszármazottja. Eredeti neve Tom Rowle Denem (angolul Tom Marvolo Riddle), amit diákkorában Voldemortra változtatott, mert megvetette eredeti nevét, ami megegyezett gyűlölt, mugli apjáéval. A varázslóvilágban annyira rettegnek tőle, hogy a nevét sem merik kiejteni, ehelyett úgy emlegetik, mint „Tudodki”, „Tudjukki” vagy „Ő, akit nem nevezünk nevén”. Követői, a Halálfalók ellenben „Sötét Nagyúr”-nak nevezik.Voldemort Mardekár Malazár,a roxforti négyek egyikének leszármazottja. Hatalmának csúcspontján meggyilkolta a Potter-házaspárt, utána pedig védtelen gyermekük, Harry életére tört, aki azonban egy rejtélyes erőnek köszönhetően (amely, mint később megtudjuk, édesanyja szeretete) visszaverte a sötét varázsló halálos átkát, így Harry megkapta Tudjukki lelkének egyik darabját, aki elvesztette a testét, így sok éven át egyfajta lidércként kellett éljen (esetenként mások testébe férkőzve), csak 1995 tavaszán sikerült újra testet öltenie.Az egyedüli ember, akitől Voldemort mindig is tartott nem más, mint Albus Dumbledore, a Roxfort Boszorkány-és Varázslóképző Szakiskola igazgatója, valamint a világ legnagyobb fehér mágusa.
Horcuxok
Voldemort tanulmányai befejeztével hat horcruxot hozott létre, megszerezte a családi ereklyét, Mardekár medálját és Hugrabug kelyhét, majd nyoma veszett.
Mikor visszatért (immár megszerezve Hollóháti Hedvig fejdíszét is), teljesen eltűntek szép vonásai, arca kígyószerűvé lett, bőre pedig holtsápadt volt.– ez a lélek megcsonkításának, a horcruxkészítésnek tudható be. Egy a testében volt, ám az utolsót Harry Potter megölésével próbálta elkészíteni, de ez, legalábbis úgy hitte, nem sikerült neki. Teste elenyészett, de 1995-ben visszatért, és hívei a halálfalók segítségével újból felépítették régi seregét.
Voldemort tudtán kívül nyolc részre szakította a lelkét, ugyanis nem tudta, hogy mikor megpróbálta elpusztítani Harry-t, lelkének egy része a fiúba költözött (ezt Dumbledore a második kötetben el is mondja Harrynek).
Voldemort horcuxai (elpusztítási és egyben elkészítési sorrendben):
Családja
Voldemort félvér: apja mugli, anyja pedig boszorkány.
Apja: Tom Denem (1905-1943), apai nagyszülei:
Thomas Denem (1880-1943)
Mary Denem (1883-1943)
Anyja: Merope Gomold (1908-1926)
Nagybátyja: Morfin Gomold (1905-1945)
Nagyapja: Rowle Gomold (1879-1926/7)
Mardekár Malazár, a Roxfort Boszorkány és Varázsló Szakiskolábaegyik alapítójának leszármazottja.
Iskola után
Egy ideig dolgozott a Borgin & Burkes nevű boltban, valamint kétszer is megkísérelte a Sötét Varázslatok Kivédése tanári posztját megszerezni régi iskolájában – sikertelenül. Mióta másodszor is sikertelenül pályázott az állásra, megátkozta a tanári állást: ezután egyetlen Sötét Varázslatok Kivédése-tanár sem tanított egy évnél tovább a Roxfortban.Voldemort ölte meg Harry szüleit: Lily és James Potter, viszont az ő fiuk, Harry Potter túléli a támadást és így válik bizonyossá, hogy egyedül a címszereplő az, aki el tudja pusztítani Voldemort-t.A hetedik kötet utolsó fejezetében a Harry Potterre kimondott saját visszapattanó átka öli meg.
Lucius Malfoy
1954-ben született, Abraxas Malfoy fiaként.Lucius és felesége (Narcissa Black) a Malfoy-kúriában élnek fiukkal, Dracoval. Malfoyék származásukat tekintve aranyvérűek. Lucius már az első háborúban is a Sötét Nagyurat szolgálta, de annak bukásakor azt állította, az Imperius átok alatt állt.Családja nemzedékek óta mardekáros, fia is oda jár.Lucius számos sötét, illegális varázstárggyal rendelkezik otthonában, melyeket igyekszik eladni például a Borgin & Burkes boltnak. Nagy vagyona miatt befolyásos ember, és Cornelius Caramel(VI. könyvig mágiaügyi miniszter) is bizalmas a kapcsolata.A történet végén, miután Harry megöli Voldemortot, kegyelmet kap (nem kell Azkabanba mennie), mert felesége, Narcissa segítette hozzá Harryt a győzelemhez.
Narcissa Malfoy
Narcissa Black néven született 1955-ben harmadik Cygnus Black és Druella Rosier harmadik lányaként, idősebbik nővére Bellatrix Black, fiatalabbik nővére Andromade Black. Sirius és Regulus Black unokatestvére,Nyphadora Tonks nagynénje, Sorpius Malfoy nagyanyja.Férjével ellentétben ő nem halálfaló, nem is annyira gonosz, inkább megfélemlített asszony. A győztes csata után családjával elvegyülve ült a roxforti védők között. Akkor már senki nem törődött vele, de ő úgy karolta át családját, mintha ezt soha többet nem tehette volna.
Draco Malfoy
Bellatrix Lestrange
1951-ben született.(Gellert Grindewald bukása után hat évvel), Cygnus Black és Druella Rosier első gyermekeként jött világra.Előkelően mutat és viselkedik, a Black család tagjaihoz méltón. Bellatrix a Roxfort elvégzése után ment hozzá Rodolphus Lastrange-hez. Gyermekük nincs.Bellatrix sok szereplővel rokonságban áll vér vagy frigy által. Két húga Andromade Black Tonks és Narcissa Black Malfoy. Andromeda egy mugli származású varázslóhoz, Ted Tonkshoz ment feleségül, ezért a család kitagadta. Narcissát egy vagyonos és aranyvérű család sarja, Lucius Malfoy vette el. Bellatrix első unokatestvére Sirius és Regulus Blacknak, valamint nagynénje Nyphadora Tonksnak és Draco Malfoynak.Gyengéd érzelmeket táplált Voldemort iránt.Bellatrix halálfaló, Voldemort egyik leghűségesebb követője. Már tizenöt évesen felesküdött halálfalónak. A Sötét Nagyúr bukása után őt, Rodolphus Lestranget, Rodolphus öccsét, valamint ifj. Barty Kuport Frank és Alice Longbottom őrületbe kínzásáért (amit főbenjáró átkokkal vitt végbe) az Azkabanba zárták, de miután megszökött, újra a Sötét Nagyúr szolgálatába állt, 1996-ban végzett Sirius Blackkel. 1998-ban megölte Fred Weasley-t, Dobbyt, a házimanót és Nyphadora Tonsot.1998-ban halt meg Molly Weasley keze által.
Rodolphus Lestrange
Fenrir Greyback
Vérfarkas.A Sötét Nagyúr halálfalója, de nem viseli a sötét jegyet. Ő harapta meg a gyermek Remus Lupint, ezért a fiú is vérfarkassá vált.A könyvből az is kiderül, hogy Greyback már nem csak teliholdkor vadászik; átalakulás nélkül is előszeretettel támad meg embereket, különösen gyerekeket. Ő a legveszedelmesebb vérfarkas, mindenki retteg tőle. Már nem teljesen ember, fogai átalakultak, ezért nem csak teliholdkor lehet veszélyes a harapása, igaz ha nem teliholdkor harap meg egy embert, az illető nem változik vérfarkassá, de étvágya nyers húsra nő, illetve csúnya sebeket ejthet rajta.A hatodik könyvben (Harry Potter és a Félvér Herceg) Draco Malfoy vele fenyegeti meg a Borgin & Burkess tulajdonosát. Azt mondja, a Malfoy-család jó barátja a vérfarkas. Ennek ellenére, mikor ő is jelen van a roxforti támadáson a halálfalók közt, Draco nem örül a jelenlétének. Ugyanezen az éjszakán Greyback megharapja Bill Weasley-t. A fiú egyetlen szerencséje, hogy a vérfarkas nem volt átváltozva a harapáskor.A hetedik könyvben ő azoknak a fejvadászoknak a vezére, akik elfogják, majd a Malfoy kúriába – a halálfalók új főhadiszállására – hurcolják Harryéket. Részt vesz a Roxforti csatában, ahol Ron Weasley és Neville Longbottom legyőzik.
Igor Karkarov
A Durmstrang varázslóiskola igazgatója.Termetes, hórihorgas szikár ember. Külsőleg Dumbledore professzorra hasonlít, de ősz haját rövidre nyírva hordja. Kecskeszakálla fonott, és igen sárga fogai vannak.Halálfaló volt, de még Voldemort bukása előtt Rémszem Mordon féléves munkával - elfogta és az Azkabanba zárták. 1984 vagy 1985-ben szabadlábra helyezték őt.A Trimágus Tusa idején egyre erősebben látszik alkarján a sötét jegy, ő ebből kitalálja, hogy régi ura hamarosan vissza fog térni. A Trimágus Tusa harmadik próbájának végén a jegy alkarján feketére színeződik. Karkarov rájön, hogy a Sötét Nagyúr visszatért és szólítja őt, de ő nem tér vissza hozzá, mert túl sok halálfalót árult el a minisztériumnak. Voldemort ezt nem bocsátaná meg neki, ezért elmenekül, és diákjait a Roxfortban hagyja.Ezek után csak a Félvér hercegben említik őt meg.Remus Lupin közli, hogy északon bukkantak a holttestére, ami egy kamrában volt. Halálfalók gyilkolták meg, mert a kamra fölött ott lebegett a sötét jegy.
Peter Pettigrew
1960-ban született.Féregfark, eredeti nevén Peter Pettigrew Harry apjának, Jamesnel, és az ő barátainak, Sirius Blacknek és Remus Lupinnak a társaságához tartozott. Ők négyen hozták létre a Tekergők Térképét, mely a harmadik kötetben Harry tulajdonába kerül Ron ikerbátyai, Fred és George jóvoltából. Féregfark, Holdsáp, Ágas és Tapmancs barátsága a Roxfortot követően is szoros maradt, s Sirius lett Harry keresztapja, majd Féregfark lett Lily és James titokgazdája, vagyis ő tudta egyedül, hová rejtőztek Voldemort elől a kisbaba Harryvel. Féregfark eme szerepéről nem tudott senki Siriuson és a házaspáron kívül.Féregfark elárulta Voldemortnak a házaspárt, s csellel elhitette, hogy Sirius volt a bűnös. Sőt, a saját halálát is eljátszotta, és Siriust letartóztatták Peter meggyilkolásáért.Patkány képében a Weasley család kegyeibe férkőzött, így lett Percy, majd Ron állata. A Makesz becenevet adták neki.A harmadik kötetben Sirius egy újságcikkben látja meg őt, a Weasley család egyiptomi nyaralásáról készült képen, s felismeri a hiányzó ujjáról, amit még akkor vágott le, mikor megszökött James és Lily halálát követően Sirius elől. Sirius megszökik a börtönből, majd a harmadik év végén leleplezi a bűnöst Harryék előtt. Harry megmenti Féregfarkot a haláltól, aki ugyanazon az éjszakán megszökik, s visszatér Voldemorthoz. Ám lekötelezettje marad Harrynek, s ennek valószínűleg fontos szerepe lesz a hetedik, avagy a befejező kötetben.A negyedik kötetben Peter segít Voldemortnak visszanyerni a testét, és a nagyúr parancsára és pálcájával megöli Cedric Diggorit. A félkezét is feláldozza Voldemortért, jutalmul ezüstkezet kap helyette.A hatodik részben Voldemort parancsára Pitonnak segít, aki megveti őt.A hetedik részben Voldemort oldalán bukkan fel ismét, ő végzi a "piszkos munkákat". Harry az ő segítségével tud később elszökni a Malfoy kúriáról, mivel amikor a földre taszítja Harryt, egy pillanatig habozik, valószínűleg a lelepleződésének éjszakája miatti leköteleződés miatt. Ez pont elég Harrynek arra, hogy elmeneküljön. Pettigrewt árulása miatt a Voldemorttól kapott mágikus keze öli meg.